betöröm a fejemet, hogy kívülről is szemmelfoghatóak legyenek a fulladásig visszanyelt bentek; valami szaggatott öntudathervadás játssza a mártírt a magukból kiábrándult lebenyek között; a pincér még várhat; minden veleddel-nélküled kínossá fertőzött érzék-vagy-csalódás semmissé könyörgi magát, mint egy abroszra prüszkölt, megrendítően gennyes gondolat, amiről jobb lenne tudomást sem venni, és büszke megnyugvással tovább színlelni, hogy sohasem leszünk egymás szégyellnivalóan elvakart sebei, nem tudom, hogy üres vagyok-e félig, vagy csak majdnem tele pohárral; téged meg nem érdekel.

most akkor dugunk, vagy kisétálsz, annyira mindegy, a pincér már úgyis tudja, hogy ez a számla sosem lesz kiegyenlítve.