azt mondja, a zselés tollak mellett van a fehér nyúl ürege, de ne kövessem a nyomait, vagy legalábbis ne hagyjak magam után egyértelmű jeleket.
iszunk egy pohár ecetes kávét, egy ideig nem beszél, csak a glimmlámpák parázsfénye táncoltatja a vonalait, olyan mintha megpróbálná kirázni belőle az érzést, ami elmossa, gyengeség, érted, villog a félhomályban, mint egy üres öngyújtó, kattan és kattan és nincs értelme, mint azoknak a tárgyaknak, amikre senki sem emlékszik, a szavak meg potyogni kezdenek belőle, mint az érmék egy nyerőgépből, jackpot, de egyik szóról a másikra nincs kivehető semmi, csak alaktalan árnyékfigurák; úgy sodródnak át egymáson, mint a kezek, amik valamit épp csak érintenek, aztán rájönnek, hogy soha nem is érintettek meg semmit igazán, érted; ez az, amikor az ember először éli át azt az érzést, hogy olyan, mint egy korhadt fa, ami kinyúlik a szélben, és hogy nincs ott semmi, csak ő meg az űr amiben amúgy nem is látja magát, mer' évmilliárdokkal ezelőtt kihunytak a kurva csillagok, és fasztudja, hogy ha mi is évmilliárdok óta halottak vagyunk, miért látjuk még mindig egymás fényét, erre biztosan nincs jó válasz, és amúgy is rajtam lenne a sor, hogy beszéljek, meg vegyek három fej hagymát, de még mindig nem tudok eligazodni a samponos polcok és Dante poklának nyolcadik köre közt, ahol üvölteni hagytalak, és persze már régen ki kellett volna, hogy költöztesselek a krokodilokból, mer' még mindig a szájukban hordoznak, mint a kicsinyeiket, de nyilván már ők is tudják, hogy átverés, és igazság szerint csak látni akarom a roppanást, hogy aztán úgy fordulj ki a szarupikkelyek közül, mint a terméketlen földből az elhalt tulipángumók, de most inkább megint csak kisatírozom a nyomokat, és azt mondom, hogy gyengeség, érted, és azt mondja érti, csak még sosem jutott eszébe ilyen lírai módon kívánni valakinek a halálát.
squibload.
A bejegyzés trackback címe:
https://szilankosch.blog.hu/api/trackback/id/tr8118745838
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.