csak azt már egy másik csapodár cézár ordította át a zsugorfóliázott embereken, úgyhogy koppintottunk valahonnan kommersz úristeneket, és petricsészéből nyalogattuk ki utánuk az ambróziát, meg némi fals, de hízelgően-aromás hangsúlyt, amit elcsíptünk a sötétben, fluoreszkáló lombik-testeken tivornyázó szájakból kiszakadni, mint egy fetisiszta gyönyörtől habzó, torz sóhaját, hogy ormótlan érzelmek csupasz mellkasába zúzott titkok kiábrándult fegyőre legyek, bezárva a külvilágodba, és nézzelek, nézzem a szerelmes imposztor alázatos misztériumjátékát, és ne hányjam tarkón magam mikor majd tapsolni kéne, csak öklendezzek félszegen, és majd a szemhatárok külterületén megsemmisülni-akarva szégyelljem beléd magamat, vagy belém magadat, pont úgy, ahogy csak a gyávák tudják ölelni egymást, meg a vegyjelek.