statisztikailag lehetséges, egész úton ez járt a fejemben, meg hogy hányszor lehet ugyanazon elbaszott módszer alapján szétszórt smaltira semmisülni valamiben anélkül, hogy tanulsága legyen, érted, az azonos eszköz, meg az ikermetódus jellemzően kirekeszti az eltérő végkifejleteket, akárhányszor is zárod be könnyelmű optimizmussal a felugró ablakot, ami figyelmeztet, hogy ez a bolygóegyüttállás nem létezik, so sad meg bocs az átvezető komédiát; egy rosszalló felszisszenést sem ér meg sokadjára.
mint az, hogy rászoksz az indonéz szivarra meg a konszolidált káromkodásra, és onnantól mindig karácsonyillat marad a szádban a kiköpött tűlevelek helyén, vagy hogy más meg máshol, de mindeközben is olyasféle naprendszer, aminek a közepén minden megfagy mielőtt még modifikációs hordereje lenne, amúgy a kubizmus is hasonló mértékben öli meg a lelkem, ezt nemide.
haladj, haladj, haladj, már nem kell belenézni, mondhatni eleget láttál a szemfényvesztő álmából, ez egy trükk, hogy holnap ne úgy ébredj, üvegbe segített tekintettel,mint egy partravetett vízi előlény; a kőolaj meg a szervekre tapadva a szavak elsüllyedt tartályhajói után, nyelj rá homokot, meg késeket.
aztán észreveszed, hogy egyre felszabadítóbb ez az érzés.