defibrillál a reggel,
az arc kialvatlan táj, csendkikötő
és tízemeletes nélküledek ülnek rajta
meg ikertornyok és állóórák
festek egy konzum-mosolyt
időzített bombák ketyegnek
a tükörben szürreális íriszek
húznak homorú vonalakat és torzókat cipelnek
a megmúltasodott fényévek

csak álom, hogy vagyok neked
és hánysz belém a konzum-mosolyok mellé
egy eldobható szívet
időzített bombák ketyegnek
és én csak nézlek, és elhiszem
hogy ott nem mi voltunk
az ikertornyok és állóórák
közötti lőtávolság
amikor