láttuk a Patkánynyelőt, laterna magica, az első sorban ültünk. a vásznon minden visszautalás egy előző életre; tegnap. ma leveszed a sampont a felső polcról egy idegennek, aki alacsonyabban van, mint az ingerküszöböd, aztán cigarettákat ejtesz a kádba, ahogy a régi parázsból gyújtanál újabb szálra, ez a visszacsatlakozási pont a pillanat mulandóságához. válassz egy istent, válassz egy kifogást, mondd, hogy nem én vagyok, mert én nem leszek, hajnaltól nyirkos ruhában mentsvára a semminek, ami a mosttal oldja ki, a tapintatlant, szándékos szóhasználat; egy tenyér fénymásolt csontvázában a törésvonalak összefüggéstelensége. az inger az irányadó, de a torony nem veszi fel a jelet. tegyél fel új lemezt, gyújtom a lámpát, töröld meg a lencsét, cseréljünk üveglapot, és már senki sem mondja meg, mi volt az előző jelenet.