őrizgetni egy alkalmi ruhát, olyan alkalmakra, amikre el sem mennél.

odaképzelni magad meztelenül egy repülőgéphangárba.
nincsenek érzékszerveid, nincs világ, és többé ne legyen; csak fókuszüresség, csak impulzuselmaradás. csak az összeszaladt szemhéjak, ahogy mögöttük kétségbeesetten fárasztják az agyat; letapadt portrék, konstans mozdulatok. elképzeled, hogy nem létezel; kettőre zársz, és kiüresedsz; és a rozsdás túlfolyó sem enged már csordulni.

mint amikor évekig bámulod valaki hátát a sötétben, és nem érted, miért nem lehetsz neki az, aki ő lehetne neked. aztán kifutja magát az érzés. fejvesztve, mintha lángoló épület lennél. pedig az emlékeid közt még, elszenesedve szeretnéd az arcát, valahol egy kiégett bérlakásban.