Creative Commons Licenc

thehangedman.

2020. december 13.

vegyél egy nagy levegőt, így kezdődik minden; egy ámulatba eséssel, csiklandós léghólyagokkal, meg az óratorony masszív ütései alatt a sejtek finom rezonanciájával, ahogy elönti őket a túl hirtelen elszabadult vér, és valahogy minden átszelídül ebbe az óvatos, imperialista erőszakosságba, kellemesen sajog a mellkas, bizsergősre szűkül a gyomor, a lábakat elbocsátja a gravitáció, leküzdhetetlenül szédül bele a fej az ismeretlen kemikáliákba; itt hasad át a tudat a spektrumon, egy másik felépülésért sóvárgó világba.

[  ]

aztán állsz a számodra fennkölt pillanatban, megállíthatatlan vagy, ott az ajtó, feltéped és beszélni kezdesz, de nincs ott senki, csak az álmaid befűthetetlen belmagassága, onnan én már nem jutok ki élve; az utolsó kapcsolja le a villanyt az ingerközpontban.
úgyis lefut ugyanaz a paralízis, és majd rásütik a homlokodra;

hatásköre: nincs, nem is volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szilankosch.blog.hu/api/trackback/id/tr316336104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása