aztán majd meséled, lenn a parton mezítláb, ahogy neked mesélték, mekkora világi nagy átbaszás ez az egész. filléres álmok a homokozóvödörben, meg egymás cipőjébe hányni, és hogy a vakszerencse, vagy a kitartás az, amiben érdemesebb bízni, adj egy szál cigit, és vegyüljünk el, érzem még a zöld tea és a füstölő illatát, valami misztikusnak szánt szarság a pálmafás sötétítőfüggönyök mögött.

egy hete félsüket vagyok, mintha egy akvárium üvegén át torzulna a világ; próbálja az ember egyetértő bólogatással leplezni azt, ami nem jut el. a harmadik pakk cigimet szívom hajnal óta, néha meglocsolom a halott növénygyűjteményem, és többé sosem kapcsolom ki a gépet, ami életben tart. nyolc nyitott ablakon fut az új rögeszmém, aztán majd égő villanynál alszom el, mint aki nem akar tudni már semmit sem a sötétről.

mondhattam volna ezt is. meg hogy eltörtem a csapot a konyhában.