Tudod, amikor a várakozás egyszerre lesz olyan puhán-nyálkás, hogy egy elegáns mozdulattal végig tudnád kenni a tarkódon, mint a rohadt gyurmát, és olyan zsibbadós, hogy végül bármit megadnál érte, ha anyádnak lenne egy huszonegy évet késett abortusza; magzati pózban fekszel valami lestrapált, halvány-rózsaszín fánkos dobozban, (aminek az alján még ott henyél némi leolvadt cukormáz, meg pöffeszkedő zsírfolt), és lesed, mikor moccan a zárban az inger, fordul-e kettőt, a kiéhezett receptorok kínjukban már egymást molesztálják, van-e kattanás, avasra üvöltöd a méh hullámkarton falát, nyílik-e már az ajtórésnyi panoráma, korog a szemed és izgatottra markolod a kilincset; gyeremárgyeremár, legyél olyan jó, és kaparj ki.