defibrillál a reggel,
az arc kialvatlan táj, csendkikötő
és tízemeletes nélküledek ülnek rajta
meg ikertornyok és állóórák
festek egy konzum-mosolyt
időzített bombák ketyegnek
a tükörben szürreális íriszek
húznak homorú vonalakat és torzókat cipelnek
a megmúltasodott fényévek

csak álom, hogy vagyok neked
és hánysz belém a konzum-mosolyok mellé
egy eldobható szívet
időzített bombák ketyegnek
és én csak nézlek, és elhiszem
hogy ott nem mi voltunk
az ikertornyok és állóórák
közötti lőtávolság
amikor

színes kis légbuborékokat böffentett fel a túlfeszült pupilla, és mi hajnalban lenyaltuk róla az álmok halhatatlan matériáját.

Indigókék fáraóhangyák laknak a fejemben. Osztható vagyok kettő és egynegyeddel.