mondjuk maradnék ebben a katatón állapotban, ahol minden fal online, és élőben közvetíti a semmit, azt ahogy nem jutok át, de hogy minden rendben, és most bent kéne égnem, ebben a kurva lakásban, aztán megkérdezném, hogy veled mi újság, és még ha sohasem érkezne rá válasz sem gondolnék semmi rosszra, csak rád hagynám, mint egy értelmetlen némafilm a némafilmre, hogy nincs narratíva.

Aztán előveszed nagyapád csontfűrészét a tálalószekrényből, és mérlegelsz, mit faraghatsz le ahhoz, hogy még hasonlíts magadra, de már ne kelljen magyarázkodnod érte, hogy nem vagy olyan, amilyennek álmodtak. Nem nagy ügy, nincs érzéstelenítés; közben majd harapod valaki más vállát.

tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy azt hazudtad füst ment a szemedbe; és nem mentünk többet arra a játszótérre. sokat néztük a Magvetőnél a nőt, ahogy magában beszél, és azt mondtad mi nem leszünk ilyenek; mindenkit a magány karcol fel, már akkor több sebből vérzett az életünk. tíz évvel később a Szív utcai lakás galériájáról köptük le az isteneket;

még tíz év múlva kiírod magad a történetből.

és nekem csak nagyon hülye emlékeim maradtak rólad, hogy műanyag pisztollyal lövöldözöl a Margitszigeten, hogy kigrammozod a kurva macskatápot, aztán rájössz, hogy évek óta nincs is macskád, hogy összefüggést keresel, hogy magadat keresed, hogy közel akarsz kerülni, de nem tudsz, de nem engednek, hogy szabadulnál, de hiába dugsz meg bárkit, még mindig ugyanazt az egy illatot érzed, hogy már irigyled a nőt a Magvetőnél, irigyled azt, akinek maradt még egyáltalán mondanivalója.

csókollak, menj a picsába.