ugyanazon a frekvencián, amin a másodpercmutatók is addig pörögnek, amíg utol nem érik egymást, mint a rákos sejtek, és a kék festék a beomló homlokzaton, minden összeér, minden ikerház; egyik lakatlanabb, mint a másik.

egyszerre vagyok díszlet, statiszta, és díszvendég a páholyban, és már csak egy szinkronhangra várok, ami üvölt helyettem, azokban a pillanatokban, amikor annyira közel érek magamhoz, hogy undorodjam tőled.

'mint tüdőlövést kapni egy visszacsapó íjból, fél méterről, vákuumban.'