magzatpózban feküdtünk a kútgyűrűkben.

odalenn minden kiszáradt, nyákká verődött fekete port köhögsz az arcomba, hogy pardon a szavak helyett, az odafent meg azt a színvonalat hivatott képviselni, amit nem érünk majd el ilyen szar vödrökkel, ha megfordul a gravitáció.

az a hunyorgó vérhólyag a nap lesz, nyugtával dicséri magát gyomorforgató-vörösekig mélyülő tompafényben; ha maradsz vacsorára, kifényesítem a lopott evőeszközöket, nagyzolásból, és a rosszul ötvözött ócskafémek puha összecsörrenésében, képzeld magad királynak, legyél hússá elevenedett tucatisten, vagy valami mondvacsinált bárgyúszent, földi helytartója a legegzaktabb nincsnek;

glóriát a fejed fölé, glóriát a nyakad köré.