fiatalon halunk meg, jelentéktelen dolgokért, persze utólag már nem számít, nincs éle, csak tompán játszik bent a húsban, hétév távlata, a szekrényben kulcsra zárva, az arcok mentén kikapart pupilla, és ahogy megrohadtak a madarak, megrohadtál te is, bordák ívén, ketrecekben, kötőszövetekben, és már senki sem játssza vissza, azt a dalt, bonus track vagy, elbaszott idő egy bakelitlemezen, amit már nem visz a csontba kopott tű, és már nem találsz vénát, amin át befolyhatnál a tönkrement rendszerbe; az elefántok elfelejtenek, lemondják az előfizetést, és nem váltják vissza a retúr jegyeket.

tudni is akarni, velőig, nem csak sejteni meg vélni a fel-színt; és a végén talán még elhinnéd, hogy jó lesz, velem megrohadni a hűtőrácson, valami hülye augusztusi délután.

az ördögben is, a részletek a szépek.