kiszámolt ritmusban ránt vissza a szem,
megforgat az üregében,
ez még egy svenknyi kötődés, aztán szakad,
wipe-cut,
kezdődik és végződik a nap,
ugyanazokba az oldódó hajszálerekbe oltva.
egy pillanatra elveszhet még a világ.
az ideghártya homályos kátyúiból
visszalöknek majd a magukra maradt dioptriák.
aztán az ablakban macskák.

taktust vált, kulcs a zárban, és magára csukja a csendet.

egy csomag curry a dohányzóasztalon, a soha meg nem száradó lazúrhoz tapadva. mint egy doboz Ironbeer-ben vergődő légy, az összetartozás is kegyetlenség, azt nézed az olajos lencséken át; későn exponálsz, már vége van.

beragadni a képmutatás rögeszméjébe, és minden tiszta pillanatban elhinni, hogy többet nem ránthat vissza ugyanabba a sötétbe, aminek minden mozzanata egy liftaknában izolált hazugság vonzó, de üres kivetülése; aztán mégis önként leereszkedni és megvakulni érte.

felettem is csak por és 27,4 méter.