őrizgetni egy alkalmi ruhát, olyan alkalmakra, amikre el sem mennél.

odaképzelni magad meztelenül egy repülőgéphangárba. nincsenek érzékszerveid, nincs világ, és többé ne legyen; csak fókuszüresség, csak impulzuselmaradás. csak az összeszaladt szemhéjak, ahogy mögöttük kétségbeesetten fárasztják az agyat; letapadt portrék, konstans mozdulatok. elképzeled, hogy nem…

mint amikor évekig bámulod valaki hátát a sötétben, és nem érted, miért nem lehetsz neki az, aki ő lehetne neked. aztán kifutja magát az érzés. fejvesztve, mintha lángoló épület lennél. pedig az emlékeid közt még, elszenesedve szeretnéd az arcát, valahol egy kiégett bérlakásban.

végül is, mindben van valami alantas, ez is csak védekező mechanizmus, ami undorrá gyarapodik; ahogy iszik a pohárból, vagy ahogy vonaglik rajtad, ahogy kimondja a nevedet, ahogy hajtja ki a véredet, ahogy még beszélnél, de nincs már közönséged, és az összes becsesebb testrész az oroszlán szájában…