valami tetőn feküdtünk, a Herkules alatt, és azt mondta, hogy majd akkor érsz az aljára, amikor már annyira fáj, hogy nem fáj semmi. és mehetsz lángoló papírcsónakon a Valhallába, baszdmeg.

majd beveted árnyékkal.  

azt mondják az ősrobbanásból maradt ránk az interferencia, a recsegés, amikor csatornát váltasz, oda, ahol nem én olvasom fel a nap híreit. de valójában bennem reccsen meg valami, azt sugározza minden adó, ahogy visszaverődik egy sóhaj a műholdakról.

aztán hazaérünk ebbe a gyengédségbe, kurva anyád, ez minden alkalomhoz illik, a szebbik tányérokkal teríts, nincs belőlük két egyforma, tudom, hogy kiborít. feltöltötték vízzel a rendszert, csorogtam benn a radiátorcsövekben, mint egy nyálkagomba, kapaszkodni sodrás ellen a protoplazmába, ami…

olvadó gleccserekben ébredni;a pattogó idegrostok mint a párna kárfülkéiben felhalmozott oromhó,átszűrik a függönyökbe ülepedett nikotint.nem fény már, sárgaláz, mire eljut a test szöveteihez. hajótörött egy matracon, Normandia partjainál, vér meg hányás, a negyedik cigaretta már csak illúzió, a…

kiszámolt ritmusban ránt vissza a szem, megforgat az üregében, ez még egy svenknyi kötődés, aztán szakad, wipe-cut, kezdődik és végződik a nap, ugyanazokba az oldódó hajszálerekbe oltva. egy pillanatra elveszhet még a világ. az ideghártya homályos kátyúiból visszalöknek majd a magukra maradt…

egy csomag curry a dohányzóasztalon, a soha meg nem száradó lazúrhoz tapadva. mint egy doboz Ironbeer-ben vergődő légy, az összetartozás is kegyetlenség, azt nézed az olajos lencséken át; későn exponálsz, már vége van.