defibrillál a reggel, az arc kialvatlan táj, csendkikötő és tízemeletes nélküledek ülnek rajta meg ikertornyok és állóórákfestek egy konzum-mosolyt időzített bombák ketyegnek a tükörben szürreális íriszek húznak homorú vonalakat és torzókat cipelnek a megmúltasodott fényévek
csak álom, hogy vagyok…
