Creative Commons Licenc

önvégkielégítés.

2018. október 04.

a vége mindig gyönyörű. 

mostmár viszlát, és baszódj meg.

 

(rájönni, hogy a munkád is csak egy szar párkapcsolat)

so.

2018. július 14.

kikristályosodott szavakat keresünk a nyelőcsőben, és elsikáljuk az olcsó hús szagát; erotikus fejlövés az éjszaka. 

so.

2018. június 27.

puha, mint az ősrobbanás, a gúzsba kötött tüdőlebenyekben, és fellélegeznek a zsigerek, és valahogy azóta életszagúbbnak tűnik minden.

so.

2018. június 12.

so.

2018. április 09.

hangyabolyra épült ütköző galaxis vagyok. nehezebb a napnál.

most éppen magamért szeretlek, hogy rád bízhatom a világot, és megőrzöl benne annak, aki mindig is lenni akartam, millió atommag és elektronburok elbaszott fúziójaként; a tiéd.

so.

2018. február 09.

A test függvénygörbéjének inflexiós pontja a száj.

Éjszakák és nappalok; a tangenseink és kotangenseink rémült váltakozása.

bonds.

2018. január 29.

Rágyújtjuk a csónakházat a sirályokra, és leeresztjük az óceánt, és elszivárogsz a csarnokvízzel, és csak a cserepesre száradt szemfenék marad, és felrobbantjuk a napot, és a pupilla kitágult sötétjében tiéd lesz ez az egész pusztuló partszakasz, meg az emlékekből kioldódott, beláthatatlan üresség a felrohadt horizont helyén;

amikor az utolsó kovalens is elszakad.

115.

2018. január 09.

Azt mondják ilyen boldognak lenni, hogy máshogy hasad a membrán.

so.

2017. december 20.

Végül nem tudom mi lettem a történetben. 

Talán egy másik ismeretlen, valami, ami nem voltam sosem, nem leszek elhazudott cirkuszi attrakció, amit patkányok dalolnak ki egy bűvész epével telehányt kalapjából, mert a patkányok mindig hamisan énekelnek,
egyszer ki kell, hogy tisztuljon a kép, ez a díszlet gyúlékony papírmasé, a légtornászok meg úgysem maradnak mindig fenn, és előbb-utóbb minden trükk elárulja majd magát;

én a bohóc vagyok baszdmeg, nem a porondmester.

so.

2017. november 30.

Minden olyan, mint egy másnap reggel; hobók ülnek a parton, nikotintól ragacsos ujjakkal húzott sárga vonalak a homlokod mentén, mennyi csenddel vakoltuk be a falakat, és csak forgunk öntudatlanul, csak te vagy, te sem, te nem vagy, már csak én, üres keringés, kong bent a nyálkás gépezet, és súrlódik a semmi, sokezer sóvárgó artérián át.

so.

2017. november 28.

csak a héj marad, és a magából kivetkőzött csontváz;

vedlés, metamorfózis.

és belehal minden bebábozódott dobbanás.

so.

2017. október 26.

A dolgoknak nincsen súlyuk; nem vagyunk már gravitációból.

minden csak könnyed légben oldódó pillehazugság.

so.

2017. szeptember 02.

a szívem legkedvesebb hajóroncsa vagy.

ezen a tengeren,

már csak a szar hullámzik, meg az üres mentőcsónak.

so.

2017. augusztus 10.

átfúj rajtunk a passzátszél.

so.

2017. augusztus 09.

Félhomályos-egymásracsodálkozások; baszdmeg, de szép az élet.

vesszünk el, essünk szét;
arra az egy darabra.

so.

2017. augusztus 02.

Közhely ez a város; horzsolják a nyelvemet a panelek, horzsolja a térded a macskakő.

üres.

2017. július 27.

süllyedő morzsa vagyok a kanapén, és már nem zavar, hogy szép lassan lemorzsolódom két izzadt farpofa közt, már nem zavar semmi, finommá őrölt por vagyok a szövetekben, mert elporlad minden, amit fontosnak vél hinni a zember, sok kicsi mosolygó tetem, és mind csak azért exhumáljuk újra és újra, mert a pusztulás az egyedüli biztonságos önigazolás, abban már nincs hova tovább csalódás; nincs mit belefektetni a nincsbe.

 

elszürkült tetemek vagyunk a kanapén, két ismeretlen, izzadt farpofák közt morzsolódunk; lényegtelen gyémántpor a szövetekben.

so.

2017. július 26.

Meg aztán néha, a falak mögött is csak falak vannak, törsz rajtuk ripityára, meg vérzel el, és attól félek, hogy idővel én is csak ilyen besűrűsödött struktúra leszek, amit alkalomadtán narkós kurvák hánynak össze, törnek rajta ripityára, meg véreznek el, és nem fogom érezni, meg ha mégis, akkor már úgysem érdekel.

ereszt.

2017. július 25.

kockás abroszok, meg a kopasz csillagok az obszervatórium verandáján, még most is ott ülünk álmomban, és az óriásokká nőtt csendek a semmi égitestjein át, ágyúval lövik szét az asztrálképeket; ementáli éjszaka, Cessnák repülnek át a vállaid felett, bontott koponyád szorongó hamutál, benne leszakadt hajtóművek, meg felismerhetetlenné rágott szivarvégek, amiket beleköptek a részeg istenek, meg az évekazévekazéveka kibaszott évek

és számolod, hogy hány helyen sértették fel a puha kötőszövetet.

so.

2017. június 07.

nem szerelem; csak viszkozitás.

so.

2017. május 24.

Aztán kihaltál. Mint a dínók. Meg az életöröm. Meg Renoir. 

au revoir bazdmeg.

defeat.

2017. március 25.

Persze az élet legszadistább húzása mégiscsak az, hogy pont azt az egy dolgot nem kaphatod meg, amire minden mocskos kis sejteddel vágysz, holott ott van, egy karnyújtás az egész, de neked nincsenek karjaid bazdmeg, a te torz kis csonkjaid ehhez egyszerűen nem elegendők, nem tudsz elég jó lenni, nem lehetsz, aljas játék ez, tudod, személyre szabott tragédia, ahogy észrevétlen féreg módjára beléd zabálja magát az érzés, majd növekedni kezd, és feszít, és felemészt, és elfolynak a csontjaid, semmi sem marad belőled, csak valami szűnni nem akaró belső remegést szorít a hús meg a bőr, telik a minden, ott van és mégsincs, közel, csak te nem éred el, és szokod a nemet, szokod, hogy hiába, szokod a kitépett karjaidat, persze néha még kimondanád, néha még, ha mernél, ordítanál, csak aztán a bölcsebbik én, valami légyszaros klisével reflektál, hogy jól van ez így, engedd el, jólvanezígy.

strain.

2017. február 24.

kémiai reakciók és neurohormonok véletlen találkozása vagy ha álmodom.

szinguláris.

2017. február 01.

jössz.

és a pupillát fekete lyukká bűvöli a látvány, tömörül a térfogata, ponttá szűkül; összeomlik.

túlnézés, túlvonzás.

átesel, mint egy repülőgép, csökkensz, most még nincs is szökési sebesség, épp csak leválsz a jól belakott áramlásodról, valahogy komótos-kellemesen, mint egy elavult balerina, akiben már korszerűtlen a báj, divatjamúlt a csáb; kásás a mozdulat, szépek a ráncok, olyan gyengéden szippant fel a gravitáció, ahogy egy kéjsóvár morzsaporszívó tud csak gyengéd lenni a kényesebb helyeken, egy pillanat az egész, törtrész, észre sem veszed a vadállattá vált gyorsulást, a torzulásokat téridőben, csak belezuhansz, mintha már úgyis mindegy volna,

megérkezel.

nincs többé igazi szerkezeted. Mocorogsz, szétesett anyag, arc nélküli mechanizmus, nyomnak a szemekre rakódott fénnyelő rétegek, addig préselnek, amíg a görbületeid el nem érik a végtelent, amíg olyan hellyé nem válsz, ahol végül már a semmi sem jut át önmagán;

eseményhorizont az eseményhorizonton.

enyész.

2016. december 25.

...kilökődni belé mint egy halott csillag.

mögött.

2016. december 13.

Aztán már csak vászon vagy, k i f e s z í t e l e k, mint valami kibaszott atyaúristen koszos-kék firmamentumát a benned őrjöngő csillagszemű metán-gorillák, egy másik holdról nézed a monszunt, a beléd-csapódó aszteroidák morzsás plüss fotelként dermedt-lágyra gyűrik a fejemben megsüppedt mozdulataid félbemaradt halhatatlanságát, puhára merevített, karcos kis semmi, egy homloklebenyben ragadt vetítőgép örökös-öntudatlan rögeszméje, és a pillanat kipörög, mint egy megállásnélkülcsakvégetérő filmtekercs; statikus álom a fehérzajban.

én vagyok az űr, és te vagy a kozmikus háttérsugárzás.

gourmet.

2016. szeptember 13.

Negyvenkilenc kiló individuális szar vagyok egy tál pot au feu-ben.

so.

2016. július 15.

minden ott nyálas, ahol kell.

lávsztori.

endgame.

2016. június 23.

Fiatalon halunk meg, jelentéktelen dolgokért, persze utólag már nem számít, nincs éle, csak tompán játszik bent a húsban, hétév távlata, a szekrényben kulcsra zárva, az arcok mentén kikapart pupilla, és ahogy megrohadtak a madarak, megrohadtál te is, bordák ívén, ketrecekben, kötőszövetekben, és már senki sem játssza vissza, azt a dalt, bonus track vagy, elbaszott idő egy bakelitlemezen, amit már nem visz a csontba kopott tű, és már nem találsz vénát, amin át befolyhatnál a tönkrement rendszerbe; az elefántok elfelejtenek, lemondják az előfizetést, és nem váltják vissza a retúr jegyeket.

'show your bones'.

2016. április 25.

Tudni is akarni, velőig, nem csak sejteni meg vélni a fel-színt; és a végén talán még elhinnéd, hogy jó lesz, velem megrohadni a hűtőrácson, valami hülye augusztusi délután.