egy vergődő állat vagyok, szépek a rácsok; egy idő után már én magam fogom kívánni őket.

mert el fogod baszni, Bambi. aztán még sokáig látod Berlin külvárosaiban amikor havazik, ilyen-olyan ürügyekkel mindig beléd botlik majd, és közben végig tudni fogod, hogy valójában nincs is ott. meg anyut is lelövik, ez spoiler. télre kivirágzott a penész a dédi eltett befőttjein, addigra ő már…

reggelente a szomszédos kőfejtőkig járnak az álmaid; olyan gyengéden zúznak szét, hogy észre sem veszed, ahogy millió hasznavehetetlen komponensre bomlasz. a torkodat eltorlaszolják a beomlott szavak, amiket többé már nem mersz elmozdítani a helyükről, megszakad minden összeköttetés a…

aztán majd meséled, lenn a parton mezítláb, ahogy neked mesélték, mekkora világi nagy átbaszás ez az egész. filléres álmok a homokozóvödörben, meg egymás cipőjébe hányni, és hogy a vakszerencse, vagy a kitartás az, amiben érdemesebb bízni, adj egy szál cigit, és vegyüljünk el, érzem még a zöld tea…

milyen megdöbbentően nincs már önálló személyisége, csak beolvadt egy név mellé, egy ésnek, ő a ’nem utolsó sorban’, önkéntes társulás a jelentéktelenné válásig, add meg magad, add fel magad, valaki vigye el a balhét, ha lőnek ránk a toronyból. annyira bárgyúra nyalogattuk egymás hiúságát, és olyan…