Creative Commons Licenc

nincs.

2012. december 25.

Egy asztal két végén, polárkék-porcelán csészék vagyunk, csordulásig, és elefántokat hajigálunk egymás felé, szemérmesen nyögve a viszontlátások idealizált mámorát, -fantomfájdalom-, nincseket nyalsz a homlokomra és nincsekkel váglak szájba, nincseket látsz és nincseket álmodok, nincseket ütsz és nincseket fájlalok, nincseket kérdezel és nincsenek válaszok, csészék vagyunk-nincsek vagyunk; mint a pupillákba dermedt tükörképek, csorbulásig. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szilankosch.blog.hu/api/trackback/id/tr185436809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.