Creative Commons Licenc

spiral dancer.

2012. március 09.

Lámpák pislákoló fényorgiájába veszve füst-ölel a lég, a Hold üszkös csend-csóva csupán.
Csillag-parázs, légbuborék, hanyatló szerpentinút koszos álom-pilléreken. Rozsdás konfetti-tengerét szórja a mészfoltos éj, testek-testekbe olvadó kéj-és-kínkeserve, csak karóba húzott szenvedély.
A szív ólomfestékes porcelánedény, arzént pumpáló gépzajban, görcsös sóhajt vajúdó pészméker.

Üres vagyok, egészen. Csendtől kongó neonfolyosó, testem a zajos terminál, és frontálisan ütköznek a lelkek, a semmi kifutóján.
Uszadék-szívekben az elvágyódó dobbanások sodrása fullaszt fülledt felhő-görccsé, nem vagy, és nem vagyok, csak korcs redő a sehová-lett táj ráncos homlokán, semmiben hempergő füst-szirmokat verejtékező fejszecsapás a vágy gerincén, ékké verve magát benned.
Piruetteket hányó szél-szerenád a szemétdombon hajlongva fájón-semmitmondó vastapsodért, epekedő eső-glissé, szilánkosra csurgatva szíved vakablakát, -vagyok-, de -lenni- már nem tudok, csak króm-szerelvény, mellkasod hullámzó csend-kikötőjén.

Megszűnt létezni a pillanat.

A bejegyzés trackback címe:

https://szilankosch.blog.hu/api/trackback/id/tr835436756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.