Creative Commons Licenc

it seems we're here.

2011. augusztus 12.
Villódzó fény-trubadúr vagy!

Csillogó ködbarikád a közéd-és-közém szorult lélegzet, feneketlen, lyukasra-emlékezett sarkokban, és le sem írt sorokban, az ott felejtett, pillanatnyi-eszmélet, ahogy rád-eszmélek, csupapuhaság odakinn a porrá-plazmává bomló csillagköd fullasztó hidege, s mindez, semmibe szórt, szikrázó vidék szemeid lakatlanná repedt tükrén, hogy pár elnyesett szív-húrral, bizsergető dallammá komponáld felrobbant planétáid súlytalan álmát, de csak ábránd, csak ábránd vagy, te lelkek kámforrá vált zug-zenésze...

Ólomból fröccsentett napunk, már csak szétkent csókoktól fakóvá mart flammeum, krómsárgává kopott sugárnyaláb, delelünk hamis dicsfényünkbe burkolózva, és buta mosolyra görbülünk, torz árnyékokká fonnyadva még tündöklőn, nyomorúságunk pompájába fojtva, ahogy lassú ecsetvonásokkal kékül a táj, mélyül a sötét, és a szétszaladó felhők, furcsa idomok, ödémás kezekkel horgolják fel az alkonyt fölénk...
És talán ha...tövismadarakként száguldanánk egymásba, az volna már csak igazán szép, szenvedéllyel kioltani a szenvedélyt...

A bejegyzés trackback címe:

https://szilankosch.blog.hu/api/trackback/id/tr625436711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.