láttam valamit a rozogább szemedben. keselyűket reptettél a híguló függönyök mögött; nyüzsögnek a digitalizált felvételekből szivárgó negatív-hangyák, a tévéképernyő csak virtuális lék a térben, csupa kietlen, koncentrált rianás, élményreaktív téboly minden poszterotikus pixelrobbanás, ami rózsaszín polikarbonát töviseket lök a húsba, nemfáj, ezer pezsgő, analóg köldökzsinór szűri át a kerregő képhibát; a függönyök mögött nincs már semmi, egy műhold-arcú kislány karabéllyal kihajol.

és kilöttyen a jobbik szemed.