Olyan vagy, mint azok a fluoreszkáló varjak a lombikban, amiket vérrel izzad csak ki az ember, miközben ekcémás alkalmazottak konszolidáltan pecséteket csapkodnak a zöld üveg mögött, életszerű vagy, ahogy egy nem kívánt terhesség, nyál meg hajszál a szájban, ahogy egy bontásra szánt, romos-kék-épület, nem tudom hol vagy, napok óta papírrepülőket hajtogat a csended, akár egy testidegen-iker, bennrekedve, mint a szorongás a bigott prostituált húsz milligrammos Citapram tablettákba vetett hitébe, minden nívósabb menet után a dongalábú doktor úrral, életszerű vagy, iszonyú h-betűk, és megrogyott kérdőjelek gigászi kommunája, azzal a romlatlan könyörtelenséggel, ahogy a gyerek belezés közben azt kérdezi, apa, ez fáj a csigának?, mert anyánk akaratlanul belénk-szülte a szadistát, a zsarnokot, a traumát; életfogytiglan korcsot a korcsra ítélve.

és talán éppen ezért, minden közös emlékünk olyan lesz, mint egy debilgyerek szikkadt bogárlábgyűjteménye.